Februárban szembesültünk azzal, hogy Tia rákos. Mastocytoma nőtt az egyik bordájára. Ifj. Pajor Csaba feltételezése a CT vizsgálat után bebizonyosodott. A rák körbe ölelte az egész bordát és belülről a mellkasüreg felől kapaszkodott belé. Egyértelmű volt a műtét és abban is biztosak voltunk nagy műtét lesz, de így adhattunk esélyt annak, hogy éljen. Nem volt kérdés Csaba fogja megcsinálni, március 30-án sor is került rá. 4.5 órás volt a műtét, 3 bordát el kellett távolítani, műtét közben megnyílt a mellkasüreg melyben a nyomást vissza kellett állítani és a bordák eltávolítása miatt egy hálót is be kellett varrni. A rekeszizom feljebb került, a széles hátizom be lett forgatva és Tia melső lábából is ki kellett szedni izmot. Őszintén nem hittem, hogy a 11.5 éves kutyám ezt túl fogja élni. Mikor altatták megnyugtattak, minden rendben lesz és vigyázni fognak rá. Így is lett. Amint felébredt egyből kaptam a hívást, jól van. Kritikus hetek előtt álltunk és bent kellett maradnia éjszakára a kórházban. Mintha a saját kutyájuk lenne, úgy ápolták, vigyáztak rá! Demeter Reni kézből etette, segített neki a sétában és viberen mindig küldte a képeket, videókat róla. Amiért nagyon hálás vagyok, még ma is. Őrangyalként vigyázott rá. Mikor hazahozhattam Tiát, Csaba hozta ki a kocsihoz és tette be a csomagtartóba. Miután beemelte megsimogatta és megpuszilta a fejét. Minden rendben lesz. Így is lett 😊. A gyógyszerek nagyon jól be lettek állítva, Tián egyszer sem láttam, hogy fájna valamilye, pedig elképesztő fájdalmai lehettek volna. Opiumos fájdalomcsillapítót is kapott, nyugodt volt, küzdött mert élni akart. Szép lassan épült fel, forrt össze a seb ami ma már nem is látszik, pedig 25 centis nagy vágás volt az oldalán. A műtét utáni lábadozás során végig a Váci Állatkórházzal tartottam a kapcsolatot, mindig segítőkészen, megértően fordultak hozzám. A rák elleni további küzdelemben is partnereim, az ország legjobb onkológushoz Dr. Vajdovich Péter doktorúrhoz irányítottak, akivel megterveztük a folytatást, a kemoterápiát. A mai napig Csabáékkal együtt küzdünk Tia életéért. Aki figyiszt bemutatva a ráknak, köszöni jól van. Ma már, mintha mi sem történt volna, aktív, erős, igazi Mali, csak a mi tudatunkban él az, min mentünk keresztül és mi ellen küzdünk. A műtét óta, minden nap megköszönöm Csabáéknak, hogy szakszerű és emberséges hozzáállásukkal újabb és újabb napokat élhetünk meg együtt Tiával.
Kedves Váci Állatkórház dolgozói, Reni, Csaba! Nagyon hálás vagyok nektek és őszintén, tiszta szívből kívánom a sok jó, amit nekünk gazdiknak adtok azzal, hogy küzdötök szeretteinkért hatványozva szálljon vissza rátok ❤️!
Tagai Zsuzsi